A GYES-es kismamák helyzete

Ha kisgyermek is van a családban, mindenképp fontos, hogy olyan munkahelyünk legyen, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kellő mennyiségű időt töltsünk a családunkkal és persze a gyerekekkel is. Általában véve egy olyan állás Szigethalom környezetében, amely mindezt számunkra garantálja, remek lehetőség lehet akár arra is, hogy karriert építsünk, ez mellett viszont pontosan annyi szabad időnk marad, amennyire csak szükségünk van. Könnyedén keresgélhetünk az interneten keresztül is, de ez mellett a helyi sajtó is a segítségünkre lehet. Természetesen a nagyobb vállalatok igen csak családközpontúak, éppen ezért sok szülő inkább ezeket a területeket keresik meg először. Ha pedig GYES után szeretnénk vissza menni dolgozni, választhatjuk a régi munkahelyünket is, vagy éppen egy teljesen új irányba is elindulhatunk, csakis rajtunk múlik, hogy melyek azok a területek, amelyek maximálisan megfelelnek az elvárásainknak, valamint még némi kihívást is biztosítanak számunkra, ami szintén remek lehetőség.

Kirakott Egyéb kategória-ban