A kristály csillárok már a régi időkben is kedveltek voltak

Kristály csillár

Már az uralkodók idejében is nagy hangsúlyt fektettek a kastélyok berendezésére. A régi feljegyzések szerint már Mária Terézia is imádta a szép dolgokat, ilyen volt többek között a Kristály csillár is. Az első kristály csillárt, melyet a királyi udvarba szállítottak Bohémiában készítették. Méretei hihetetlenek voltak, majdnem két méter magas volt, és több mint 170 kg-ot nyomott. Nem csoda tehát, hogy ezek után sorra vásárolta a szebbnél szebb csillárokat. A csillár készítő manufaktúrák a mai világban is jól működnek, a mai napig nagy a kereslet az ilyen luxus világítótestek tekintetében. Van egy utánozhatatlan stílusuk, mely annak ellenére megmaradt, hogy modern köntösbe öltöztették őket. A csillárok szerelmesei nem a lakáshoz veszik a kristályból készített szépséget, hanem a csillárhoz alakítják a lakásukat. Mivel ez a berendezés kerül a lakás középpontjába, nagyon fontos, hogy a környezete igazodjon a kinézetéhez. A Bohémiában mai napig működő gyár rengeteg neves intézménynek és épületnek készítenek a mai napig csillárokat, így egy kirándulás során akár saját szemünkkel is megvizsgálhatunk egyet.

Kirakott Egyéb-ban