Emberarcú Ajka

Ajka a Dunántúli-középhegységben, egy nyugat felé nyitott félmedencében terül el. A település a Balatontól negyven kilométerre fekszik. Könnyű megközelíteni, mert kétszáz pár buszjárat csomópontja van mellette. Ezen kívül a nyolcas főút határolja, és vasútvonala is van. Történelmét az interneten ismerhetjük legegyszerűbben meg. A helység írásos emléke 1214-ből származik. Falvak összeolvadásával született a város. Ajka mai lakosai majdnem huszonnyolc és félezren vannak. Munkahelyeket az AjkaAllas.hu portálon érdemes keresni. Itt hirdetnek a megüresedett helyekre a jelenlegi munkaadók. Az Ajkai Üveggyár legfőképpen művészi alkotásokkal bővelkedik és kereskedik külföldi megrendelőkkel. A valamikori használati tárgyakat sorozatban gyártó cég mára sokat fejlődött és lényegében teljesen átalakult. Modernizált műhelyeiben iparművészek terveznek és kiviteleznek egyedülálló szépségű műveket. Ezek már inkább dísztárgyak, mint hétköznapi használati tárgyak. 1987-ben Ajka az emberarcú várost teremtő három évtizedes tevékenységéért elnyerte a HILD érmet.

Kirakott Egyéb-ban