A munkanélküliségi ráta mindig attól függ, hogy az ország melyik területén élünk. Hiszen újabb és újabb állás Nagykőrös környékén is található, viszont valóban tudnunk kell, hogy melyek azok a területek, amelyek számunkra érdekesek lehetnek. Hiszen sokszor komoly mennyiségű időt spórolhatunk meg azzal, ha célirányosan keresünk, nem pedig az általános pozíciókat nézzük végig. Ha pedig megvan maga a város, ahol dolgozni szeretnénk, ennek megfelelően keressünk egy olyan karrier portált, amely összegyűjti azokat a nyitott pozíciókat, amelyek relevánsak lehetnek számunkra. Mivel pedig a földrajzi helyek nem csak azoknak fontosak, akik a helyszínen laknak, hanem azoknak is, esetlegesen szeretnének az adott településre költözni. Hiszen érdemes előre keresgélni, hiszen nem tudhatjuk meddig fog tartani maga a folyamat, valamint az is lényeges, hogy számunkra milyen pozíció az, amelyet mindenképp szeretnénk megszerezni, hiszen a túljelentkezés is legalább ugyanannyira fontos, és sokat számít akár pár hét munkanélküli viszony is.
Ha költözünk, munkahelyet is kell váltanunk akár már rövidebb távon is
