Hogyan kerülhetjük el a munkanélküliséget?

Amikor munkanélküliség fenyeget minket, mindenképp tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ez az időszak minél rövidebb ideig tartson. Nem csak azért, mert manapság már az interneten keresztül is keresgélhetünk, de az olyan állás Gyömrő térségében, amely éppen nyitott pozícióban van, mindenképp pályázzunk, főleg akkor, ha mi is ebben a városban élünk. A cégek nagy része ma már nem a helyi sajtóban hirdet nagyobb részt, hanem az internetes karrier portálokon, amely nem csak napi szinten frissül, de szerencsés helyzetben még azt is láthatjuk, hogy pontosan mennyien pályázták meg eddig az általunk is érdekesnek vélt pozíciót. Ha pedig folyamatosan küldünk pályázati anyagokat, sokkal rövidebb időn belül el tudunk majd helyezkedni, mintha csak egy-egy hirdetést veszünk komolyan és küldünk egy minőségi pályázati anyagot. Lényegében pedig a jó önéletrajz egy személyes interjút is eredményez, ekkor pedig már sokkal nagyobb esélyünk, mintha még csak pályázati anyagot állítunk össze és jelentkezünk egy-egy pozícióra.

Kirakott Egyéb-ban