Kanapék esetén gyakori a rugó csere

alappárnázás

Az ülőgarnitúrák felújítása során rendszeresen szükség lehet arra, hogy a rugókat cseréljük. Ilyenkor az alappárnázás elengedhetetlen, hiszen a rugókra minden esetben szükséges akár több réteg töltőanyagra is. Amikor a rugókat cserélik a szakemberek, először teljes mértékben le bontják a bútor azon részét, amelyet javítani kell. Ezt követően kiszedik az elhasználódott rugókat, majd kialakítják a helyet az új rugók számára. Majd az új rugók rögzítésre kerülnek. Ezt követően jöhet a töltő anyag, amely akár több fajta is lehet. Amennyiben nem szivacs kerül beépítésre, hanem egyéb töltő anyag, akkor egy úgynevezett zsákvászonba teszik azt bele, majd hozzá rögzítik az ülő felülethez. Erre jön rá később az az anyag, amely tulajdonképpen a kanapé anyaga, tehát a bőr, vagy a textil bőr, vagy egyéb olyan vászon anyag, amely a bútor egyéb részeit is borítja. Ez a felújítás nem egy egyszerű művelet, valamint nem is a legolcsóbb, azonban sokkal kedvezőbb áron megkaphatjuk, mintha egy teljesen új kanapét vásárolnánk.

Kirakott Egyéb-ban