Miért jó az energetikai-tanúsítvány?

energetikai tanúsítvány

Amikor ingatlanunk eladóvá válik, valamint már a vevő is megvan, mindenképp tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen törvényi előírásoknak kell megfelelnünk. Az egyik legfontosabb irat az adás-vételi szerződés mellett nem más, mint az energetikai tanúsítvány. Kevesen tudják, hogy ezt az iratot ma már minden ingatlan esetében meg kell csináltatni, ráadásul az sem mindegy, hogy pontosan ki is az, aki ezt a hivatalos okiratot kiadja. Ugyanis vannak olyan cégek, akik csakis arra szakosodtak, hogy egyes ingatlan eladások kapcsán elkészítsék ezt a tanúsítványt. Tulajdonképpen az irat arról tanúskodik, hogy az adott épület pontosan milyen energetikai besorolást is kap. Ez több szempontból is fontos, hiszen has például hitelt, vagy éppen állami támogatást szeretnénk a vásárláshoz igényelni, akkor az adott összeg függhet attól, hogy az ingatlan pontosan milyen csoportban van. Amennyiben pedig egy esetleges modernizálásról van szó, a hivatalos okirat arra a kérdésünkre is választ tud adni, hogy milyen csoportba kerülünk akkor, ha elvégzünk egy nyílászáró cserét, vagy éppen egy komolyabb, akár teljes körű szigetelést is.

Kirakott Egyéb-ban