Önkormányzati pályázat munkahelyteremtésre

A Békéscsaba Megyei Jogú Város úgy is próbál segíteni a helyi lakosoknak, hogy pályázatokat ír ki olyan vállalkozások számára, akik vállalják, hogy a munkahely teremtési programban részt vesznek. A pályázat célja, új munkahelyek létrehozása, a helyi kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése a város területén. A vissza nem térítendő támogatás akkor vehető igénybe, amennyiben a vállalkozás új álláshelyet létesít és legalább huszonnégy hónapig folyamatosan alkalmazza az előzőleg állástalan, állandó békéscsabai lakóhellyel rendelkező, vagy ideiglenes békéscsabai lakóhellyel rendelkező lakost. Nézzük meg a hirdetéseket BekescsabaAllas.hu oldalon. Tehát nem csökkentett munkaidőről van szó, hanem folyamatos teljes munkaidős állásokról, kifejezetten új munkahelyek biztosításáról. A támogatás egy, vagy két munkavállaló, korábban nem létező munkahelyre történő alkalmazása esetén kapható. A kedvezmény az új alkalmazottak bére után járó közterhek megfizetésére és húsz ezer (alkalmazottankénti) forint bértámogatásra vonatkozik.

Kirakott Egyéb-ban