A felszámolás után a cég jogutód nélkül megszűnik

felszámolás

Sajnos az üzleti életre is igaz az a mondás, hogy „egyszer fent, egyszer lent”, azonban csakis rajtunk múlik, hogy ezeket a problémákat hogyan oldjuk meg. Ha már nem tehetünk semmit azért, hogy vállalkozásunkat megmentsük, következik a felszámolás, amelynek keretében egy előre kirendelt szakember veszi át az irányítást. Sokszor jobb inkább így dönteni, mint hagyni, hogy felhalmozódjanak az adósságok, hiszen a kisebb rossz még mindig jobb, mint a töménytelen mennyiségű teher, amelyet egy ilyen kudarc nyújthat. Fontos, hogy a felszámolás során minden segítséget megadjunk a felszámoló biztosnak, hiszen csakis ennek köszönhetően tudja munkát tökéletesen végezni. Általában ilyenkor a cég minden vagyona megszűnik, hiszen ki kell fizetni az üzleti partnereknél felhalmozott tartozásokat, valamint az elmaradt munkabéreket és adóterheket is. Amint pedig ezek rendben vannak, a cég hivatalosan is megszűnik, persze hivatalos és valós jogutód nélkül. Ha viszont ezen túl vagyunk, tiszta lappal kezdhetünk és akár egy újabb vállalkozást is alapíthatunk.

Kirakott Egyéb kategória-ban